Elkészítése
Alap:
A füstölt szalonnát csíkokra vágjuk, majd kevés zsiradékon ropogósra sütjük.
A kisült szalonnát kivesszük az edényből és félretesszük.
A csirkedarabokat ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, majd a visszamaradt zsiradékon minden oldalukat jól körbepirítjuk.
Amikor szépen megpirultak, kivesszük az edényből.
Ha szükséges, még kevés zsiradékot adunk még hozzá, majd hozzáadjuk a feldarabolt vöröshagymát és fokhagymát. Üvegesre pirítjuk, ezután hozzáadjuk a paradicsomot és a tv paprikát.
Megszórjuk a fűszerpaprikával, majd rögtön felöntjük kb 2 dl alaplével vagy vízzel, hogy a paprika ne égjen meg. Addig főzzük, amíg a szaft kissé besűrűsödik és a zöldségek megpuhulnak.
Csirke:
Visszatesszük az előpirított csirkedarabokat az alapba, majd újabb kb 2 dl alaplével vagy vízzel felöntjük. Időnként megkeverve addig pároljuk, amíg a szaft kissé lepirul az edény alján.
Ezután újabb kb 3-4 dl alaplevet vagy vizet öntünk hozzá, lefedjük és puhára főzzük a csirkét. Szükség esetén főzés közben még pótolhatjuk a folyadékot.
Habarás:
A tejfölt és a lisztet simára keverjük.
Hozzáadunk néhány kanállal a forró szaftból, elkeverjük, majd az egészet visszaöntjük az ételhez. Folyamatos keverés mellett összeforraljuk, amíg a mártás kellemesen besűrűsödik.
Tálalás:
Nokedlivel vagy tésztával kínáljuk.
Tipp:
Adhatunk hozzá egy kevés szeletelt csiperke- vagy erdei gombát a hagymás alaphoz. Karikázhatunk a szaftba egy kevés erős paprikát vagy tehetünk bele csípős fűszerpaprikát, ha szeretjük a csípős ételeket.


