Elkészítése
Tészta:
A liszthez hozzáadjuk a hideg margarint és elmorzsoljuk. Beletesszük a sót, a tojást és annyi hideg vizet, hogy a tészta összeálljon. Gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, majd fóliába csomagolva 30 percre hűtőbe tesszük.
Töltelék:
A szalonnát apró kockára vágjuk és pirosra sütjük.
Hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát és együtt megdinszteljük, majd langyosra hűtjük.
A tejfölt a tojásokkal összekeverjük, sóval, borssal és az apróra vágott petrezselyemmel ízesítjük.
Hozzáadjuk a karikára vágott virslit, a lecsöpögtetett és apró kockára vágott savanyú uborkát, valamint a langyos hagymás-szalonnás keveréket.
Az egészet alaposan összekeverjük.
Összeállítás:
A pihentetett tésztát kinyújtjuk és margarinnal kikent, 24 cm-es kerek torta- vagy piteformába tesszük úgy, hogy pereme is legyen.
Villával megszurkáljuk, majd megszórjuk zsemlemorzsával. Beleöntjük a tölteléket és elsimítjuk a tetejét.
Sütés:
Előmelegített sütőben, 170 °C-on, hőlégkeveréses beállításon 30-35 percig sütjük.
Tipp:
Ha szeretnénk, a töltelékhez adhatunk egy kevés reszelt sajtot is, ami még jobban összefogja a masszát. Szeletelés előtt hagyjuk kicsit pihenni, hogy a töltelék jobban megszilárduljon.


