Elkészítése
Piskóta:
A sütőt 190 fokra előmelegítjük.
Három tojást szétválasztunk. A tojásfehérjét 9 dkg cukorral kemény habbá verjük, majd egyesével hozzáadjuk a tojássárgákat, fél evőkanál vizet és fél evőkanál olajat.
8 dkg lisztet elkeverünk 1 dkg kakaóporral és fél teáskanál sütőporral, majd óvatosan a tojásos masszába forgatjuk.
A kész tésztát sütőpapírral bélelt, 26 cm-es tepsibe simítjuk és körülbelül 25 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. Amikor langyosra hűlt, lehúzzuk róla a sütőpapírt.
A maradék hozzávalókból még két piskótát sütünk ugyanígy, majd ezeket is teljesen kihűtjük.
Krém:
Egy fém keverőtálba tesszük az egész tojásokat, a cukrot és az átszitált kakaóport, majd csomómentesre keverjük.
Egy lábasban vizet forralunk, és a keverőtálat a gőz fölé helyezzük. Kis lángon, folyamatos keverés mellett melegítjük a krémet, amíg sűrűsödni kezd. Fontos, hogy ne forrjon, mert a tojás összeugorhat.
Amikor besűrűsödött, levesszük a gőzről, hozzáadjuk az összetördelt csokoládét, majd visszatesszük a gőz fölé és még körülbelül 5 percig keverjük, amíg teljesen egynemű nem lesz. Ezután teljesen kihűtjük.
A puha vajat habosra keverjük, majd kanalanként hozzáadjuk a kihűlt csokoládés krémhez. Fontos, hogy a vaj és a krém azonos hőmérsékletű legyen, különben a krém csomós lehet.
Összeállítás:
A lapokat megtöltjük a krémmel úgy, hogy a tetejére és az oldalára is jusson belőle. Ízlés szerint elsimítjuk, majd díszítjük.
Tipp:
A krémbe kerülhet egy kevés rum vagy rumaroma.
A torta tetejére jól illik a csokiforgács, kakaópor vagy durvára vágott csokoládé.

