Elkészítése
A darált húshoz hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, fokhagymát és bacont, aztán jöhet a fűszerezés: fűszerkömény, majoránna és pirospaprika. Végül pedig sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Az egészet alaposan összegyúrjuk.
A leveles tésztát kinyújtjuk vagy ha nyújtottat vettünk, akkor kitekerjük és a rövidebbik oldalára halmozunk a töltelékből, egyet hajtunk rajta és elvágjuk a tésztát. A hosszú tésztát kisebb tekercsekre vágjuk. Addig folytatjuk a töltést, amíg el nem fogy a tészta és a töltelék.
A tekercsek széleit felvert tojással ragasztjuk össze, majd a kisebb tekercsek tetejét is megkenjük a tojással, ízlés szerint szezámmaggal és egész köménnyel díszítjük.
Előmelegített sütőben, 180 fokon 30 perc alatt készre sütjük.
A mártogatóshoz, a tejfölt és a majonézet jól összekeverjük, adunk hozzá zúzott fokhagymát és apróra vágott petrezselymet, snidlinget, végül pedig sóval, borssal és citromlével ízesítjük.


