Elkészítése
A BBQ mártásban keverjük el a fűszerkeveréket, majd pácoljuk be vele a húsokat. A pácban hagyhatjuk akár egy éjszakára is a húst, de minimum 2-3 órát pácoljuk.
A kétféle paprikát, hagymát és az ananászt vágjuk kisebb darabokra.
Terítsünk ki egy nagyobb darab alufóliát, amire szórjuk rá a megmosott és félbe vagy negyedbe vágott burgonyát, majd ízlés szerint sózzuk meg. A burgonya tetejére szórjuk rá a feldarabolt zöldségeket és az ananászt. A zöldségek tetejére tegyük rá a bepácolt húst elosztva arányosan úgy, hogy mindegyik csomagba egyformán jusson. A húst ízlés szerint felvághatjuk kisebb darabokra. A fóliából készítsünk jól lezárt kisebb csomagot. Figyeljünk arra, hogy mindenhol le legyen zárva a csomagunk, hogy a gőz ne tudjon kijönni.
Előmelegített sütőben 170 fokon kb 30-35 percig süssük, amíg a hús és burgonya nem puhul meg, majd nyissuk ki a csomagokat. A nyitott csomagokat tegyük vissza a sütőbe grill fokozatra 10-15 perce, amíg a burgonya és a hús nem kap egy kis színt.

