Elkészítése
Alap:
A sütőt melegítsük elő 160 fokra.
A kekszet daráljuk le, a vajat olvasszuk meg.
A kekszet alaposan keverjük össze a vajjal, majd egyenletesen nyomkodjuk bele egy 23 cm-es, magas felú pite vagy tortaformába úgy, hogy pereme is legyen.
8-10 percig süssük, majd hűtsük ki.
Krém:
A citromok héját reszeljük le, majd a levüket facsarjuk ki.
A sürített tejet alaposan keverjük össze a citromlével és citromhéjjal, majd tegyük félre.
A tejszínt verjük kemény habbá, majd adjuk hozzá a mascarponét és alacsony fokozaton keverjük össze. Ekkor óvatosan keverjük bele a citromos-sürített tejet, porcukrot is, majd adjuk hozzá a zselatin fixet és az ételszínezéket, majd jól keverjük össze az egészet.
Töltsük az elkészült krémet a kész alapra és tegyük 4-5 órára hűtőbe.
Hab:
A citromos hab hozzávalóit tegyük egy edénybe és keverjünk belőle robotgéppel stabil habot.
Díszítés:
A torta tetejét ízlés szerint díszíthetjük a citromos habbal, citrom karikákkal, mentalevelekkel és az apróra tördelt keksszel.
Tipp: Ha nem elég magas a forma pereme és marad ki a krémből, akkor a kekszből, kimaradt krémből és a habból készítsünk pohárdesszertet.

