Elkészítése
A tejet felmelegítjük (ne legyen forró!), elkeverjük benne 1 tk porcukrot és az élesztőt, amit konyharuha alatt felfuttatunk.
A vajat egy picit megolvasztjuk és a tojással habosra keverjük (a vaj se legyen forró, mert kicsapódik a tojás!).
A lisztet, a porcukrot és a csipet sót egy nagyobb tálba szórjuk és elkeverjük, hogy a só majd ne érintkezzen közvetlen az élesztővel. A tojásos-vajas keveréket, valamint a felfutott élesztőt a száraz hozzávalókhoz adjuk, majd jó alaposan kidagasztjuk a tésztát.
A tál oldalára és a tészta alá, valamint a tetejére kevés lisztet szórunk és konyharuhával letakarva, langyos helyen duplájára kelesztjük.
Közben egy tortaforma aljára sütőpapírt teszünk.
Körülbelül egy óra alatt a tészta szépen megkel. Lisztezett felületen inkább kézzel, mint nyújtófával, nagyjából 2 cm vastagra nyújtjuk és pogácsaszaggatóval galuskákat szaggatunk belőle, maradék nélkül.
A darált diót a porcukorral elkeverjük. A vajat felolvasztjuk.
A tortaformába belehelyezzük a galuskák felét és az olvasztott vaj felével meglocsoljuk. Kis hézagokat hagyunk közöttük, hogy a vaj mindenhová be tudjon folyni, így már kész állapotban is különálló darabok maradnak. A cukrozott dió felével is megszórjuk. Így járunk el a következő réteggel is.
Ha úgy látjuk, hogy túl sok lenne a vaj, nem muszáj mindet rálocsolni, de érje a galuskákat mindenhol!
További 30 percig kelesztjük, majd a megkelt aranygaluskát 170 fokra előmelegített sütőben kb 30-35 perc alatt készre sütjük.
Kihűlés után tálalhatjuk sodóval vagy önmagában, akár szeletelve is.

