Elkészítése
Készítsük el a tésztát. Ehhez tegyük egy keverőtálba a kétfajta lisztet. Morzsoljuk össze a vajjal, majd keverjük össze az eritrittel és a sóval. Ezután mehet bele a tejföl, a cukor és az élesztő. Ezt gyúrjuk sima, egynemű tésztává és pihentessük, amíg a töltelék el nem készül.
A töltelékhez tegyük egy tálba a kakaóport, majd rakjuk hozzá a vaníliát és az édesítőt, végül az egészet keverjük simára. Elképzelhető, hogy a massza nem áll össze, ekkor adjunk hozzá egy pár cseppnyi hideg vizet. Akkor jó, ha krémes-kenhető állagú a töltelék.
A tésztát enyhén lisztezett felületen nyújtsuk ki vékonyra. Kenjük meg a töltelék összetevőinél felsorolt puha vajjal, ezt követően pedig kenjük rá a kakaókrémet és szórjuk meg a fahéjjal. Két ellentétes irányból tekerjük fel a tésztát (dupla csigatekercset fogunk kapni).
Ezután egy éles (kerámia) késsel vágjunk 2,5-3 cm-es szeleteket belőle. Ezeket a szeleteket 1-1-et összerakva, fektessük sütőpapíros tepsire.
Az így elkészült pillangó tekercseket rakjuk egy éjszakára „hidegen kelni” a hűtőbe (a tepsit takarjuk le folpackkal), majd másnap reggelire süssük ki frissen. Ha még aznap kisütnénk, hagyjuk a tekercseket 40 percig szobahőmérsékleten kelni, majd előmelegített 190 fokos sütőben 28-30 perc alatt süssük készre.
A még langyos tekercseket szórjuk meg poreritrittel vagy aki nem ügyel annyira a cukorra, porcukorral.

