Elkészítése
A tésztához az alapanyagokat annyi tejjel gyúrjuk össze, hogy puha, de nem ragadós tésztát kapjuk. 4 részre osztjuk, amiket 26*36 cm-es lapokká nyújtunk.
A lapokat tepsi hátán 180 fokra előmelegített sütőben kb 10 perc alatt megsütjük.
A tepsiről rácsra csúsztatva hagyjuk kihűlni a lapokat.
A krémhez fél liter tejet felforralunk, a maradék hideg tejjel simára keverjük a lisztet, belekeverjük a forró tejbe és állandó keverés mellett sűrűre főzzük.
A tűzől levéve belekeverjük a citrom reszelt héját és a kifacsart levét, majd celofánnal lefedjük és kihűtjük.
Mikor kihűlt a puding a szobahőmérsékletű vajat kikeverjük a porcukorral, majd az átkevert pudingot is egyneműre keverjük a vajkrémmel.
A krémet két részre osztjuk.
Egy tálcára teszünk egy lapot, amit megkenünk a citromos krém felével. Ráhelyezünk egy másik tésztát, amit lekváral kenünk.
Ismét tészta, a maradék krém, majd befedjük a legszebb tésztalappal.
A fehér csokit apróra törjük, egy kis tálba tesszük és mikróban többször átkeverve, hogy meg ne égjen, megolvasztjuk.
Amikor már nincsen benne darabka, belekeverjük az olajat és jó alaposan átforgatjuk a csokival. Elsimítjuk a sütemény tetején, majd hűtőbe tesszük dermedni.
Amikor kissé megdermedt a fehércsoki, megolvasztjuk az étcsokit és egy zacskóba tesszük. A csücskét kivágva becsíkozzuk átlósan a süteményt és ismét hűtőbe tesszük.
Egy éjszakát hagyjuk állni, addig a tészta kellően átpuhul és könynedén tudjuk szeletelni.
Forró vízbe mártott késsel egyenesre vágjuk az oldalait, majd kb 2,5*7 cm-es szeletekre daraboljuk.








