Elkészítése
A tésztát kifőzzük. A szokásos főzési időnél rövidebb ideig hagyjuk a vízben, mert a szószból elegendő nedvességet fog kapni.
Kb 5-6 percig főzzük, leszűrjük és egy tálba öntjük, majd olívaolajjal összkeverjük, hogy ne ragadjon össze. Amíg hűl, elkészítjük a szószt.
A bacont nagyon-nagyon apró darabokra vágjuk, egy serpenyőben kiolvasztjuk a zsírját. Rányomjuk a fokhagymát és egy kevés borssal ízesítjük.
Nem használtam sót, mert a bacon elég sós szokott lenni. Felöntjük a tejszínnel, hozzáadjuk a sajtkrémet és elkeverjük.
Amikor felforrt beleszórjuk a reszelt cheddart, 20 dkg mozzarellát, parmezánt és az apróra vágott petrezselymet.
Csómómentesre keverjük. Pár perc alatt elolvad a sajt, ekkor levesszük a tűzről és a szarvasgomba pestoval ízesítjük.
Egy 22 cm-es tortaformát kivajazunk és a kifőtt tésztát sorban beleállítjuk, majd a szószt ráöntjük. Elkenegetjük a tetején, hogy tészták belsejébe is kerüljön a mártásból.
A tetejére rászórjuk a maradék 10 dkg mozzarellát. 175 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük.
Magában vagy tejföllel meglocsolva tálaljuk.









