Elkészítése
A tésztához a tojások fehérjét habbá verjük, hozzáadjuk a cukrot, a tojások sárgáját és óvatosan belekeverjük a lisztet is.
A tésztát sütőpapírral bélelt, 26 cm-es tortaformába kanalazzuk. 170 fokra melegített sütőben készre sütjük kb 30 perc alatt. Tűpróbát végezzünk! A sütőpapírt lehúzzuk róla, majd ha kihűlt, három lapba vágjuk.
A krémhez a tojások sárgáját csomómentesre keverjük a tejjel, cukorral és a pudingporral. Sűrű krémmé főzzük, hagyjuk teljesen kihűlni. A tejszínt verjük kemény habbá. A zselatint kb 1 dl vízben keverjük el és forráspontig melegítsük (nem kell főzni).
A pudingos krémhez keverjük hozzá a habot, óvatosan keverjük össze és lassan csurgassuk bele a feloldott zselatint is és keverjük össze. Aki szereti itt beleteheti az előzőleg rumba áztatott mazsolát (én nem tettem).
A krémmel töltsük meg a piskóta lapokat, úgy hogy a torta tetejére és oldalára is jusson belőle. Tegyük hűtőbe, pár órára vagy egy éjszakára.
A díszítéshez szánt habalapból verjünk kemény habot, majd ízlés szerint a tetejét és az oldalát is díszítsük.









