Elkészítése
A krumplit meghámozzuk, megmossuk és apró darabokra vágjuk, majd egy 3 literes fazékba tesszük. 1 kávéskanál sóval ízesítjük, és hideg vízzel felöntjük, hogy a krumplit ellepje. Puhára főzzük.
Közben a hagymát megtisztítjuk, vékonyra karikázzuk, majd egy kisebb lábasban olajon megpirítjuk. Amikor a hagyma megpirult, levesszük a tűzről.
Miután a krumpli megfőtt, a levét egy tálba merjük, és a krumplit krumplinyomóval jól kidolgozzuk. Hozzáadjuk a sót és a liszt felét, majd fakanállal simára dolgozzuk. Ezután hozzáadjuk a maradék lisztet is, és újra jól összedolgozzuk.
Egy közepes méretű tepsibe szaggatjuk a masszát. Ehhez fakanállal merítünk a tésztából, és evőkanállal kis darabokat szaggatunk, közben a kanalat néha mártsuk a zsíros vagy olajos vöröshagymába. Miután az összes masszát kiszaggattuk, a pirított vöröshagymát egyenletesen elosztjuk rajta.
Előmelegített sütőben körülbelül fél óra alatt megpirítjuk, majd melegen tálaljuk. Nagyon finom tejföllel vagy bármilyen savanyúsággal.
Sztori
Mint nem kezdő háziasszony, már sokszor elkészítettem ezt a hagyományos göcseji ételt. Olcsó, laktató és finom, csak arra kell figyelni, hogy a tészta ne legyen ragacsos. A krumpli főzőlevéből gyakran készítek levest: olajon pirított vöröshagymát megszórok piros paprikával, majd felöntöm a krumpli levével, és leves tésztát vagy rizst főzök bele.
