Elkészítése
A szalonnát és a hagymát apró kockákra vágjuk, az újhagymát felkarikázzuk. A zsemléket beáztatjuk, majd kinyomkodjuk. Három tojást megfőzünk és kockákra vágjuk. A dagadót felszúrjuk, kívül-belül besózzuk és fűszerezzük. A szalonnát kipirítjuk, majd megdinszteljük rajta a hagymát és az újhagymát. Hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet és a felkockázott főtt tojást. Sóval, borssal és ételízesítővel ízesítjük. Összedolgozzuk a kinyomkodott zsemlékkel és egy nyers tojással.
A tölteléket a dagadóba töltjük, majd hústűvel összetűzzük vagy bevarrjuk. A húst tepsibe tesszük, megkenjük hideg zsírral. Mellé tesszük a fokhagymagerezdeket és a négybe vágott vöröshagymákat. A tepsit lefóliázzuk és előmelegített sütőben kb. 1 órát sütjük. Levesszük a fóliát, és addig sütjük, amíg a hús szép pirosra sül. Szeletelés előtt hagyjuk kicsit hűlni. Zöldséges rizst készítettem hozzá.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
