Elkészítése
Először a vöröshagymát kevés olajon megfonnyasztjuk, majd hozzáadjuk a kockára vágott húst. Azonnal rátesszük a fűszereket is, intenzívebben, mint egy hagyományos pörköltnél, mivel az édes káposzta felveszi majd az ízeket. A húst kis mennyiségű vízzel majdnem puhára főzzük.
Amíg a hús fő, laskára vágjuk a káposztát, amit a majdnem kész pörkölthöz adunk. Az egészet addig főzzük, amíg a káposzta és a hús is megpuhul. Ha szükséges, adhatunk hozzá még egy kevés vizet, de ügyeljünk rá, hogy ne legyen leveses az étel, inkább csak annyi folyadék legyen benne, hogy minden megfelelően megpuhuljon.
Habarás
Amikor a hús és a káposzta is megpuhult, két kávéskanál étkezési keményítőt összekeverünk 2-2,5 dl tejföllel, és kis mennyiségű víz hozzáadásával simára keverjük. Ezt a keveréket ráöntjük a káposztás húsra. Ha túl sűrű lenne, még egy kevés vízzel hígíthatjuk. A végeredmény egy sűrű, ízletes káposztás hús lesz, amely télen-nyáron remek étel.
Sztori
A fejeskáposzta az egyik legolcsóbb és könnyen beszerezhető alapanyag, mégis kevesen használják változatosan. Gyakran csak káposztás cvekedli vagy paradicsomos káposzta főzelék formájában készítjük el. Azért, mert olcsó, és laskára vágva könnyen fagyasztható, mindig tartok belőle a mélyhűtőben. Ezt a húsos változatot egyszer bográcsban próbáltuk ki, és nagyon megszerettük, mert gyorsan elkészül, és nem igényel sok időt vagy bonyolult előkészületeket. Jó étvágyat!
