Elkészítése
A csirkemellfiléket apró csíkokra vágjuk, majd olajjal kikent tepsibe tesszük, megsózzuk és megborsozzuk. Egy kis vizet öntünk rá, fóliával lefedjük, és előmelegített sütőbe tesszük kb. 20 percre.
Közben a vöröshagymát megtisztítjuk és csíkokra vágjuk, majd kevés olajon megdinszteljük. A bacont, az apróra vágott fokhagymát és a karikára vágott virslit megpirítjuk, borssal és sóval ízesítjük.
Amikor a hús megpuhult, kivesszük a sütőből, és megkenjük mustárral. A csirkemellcsíkok tetejére rátesszük a hagymát, majd rászórjuk a bacont, a virslit és a fokhagymát. Az összevágott sonkát is rászórjuk.
A tojást felverjük, és ráöntjük a rétegekre, végül a sajtszeletekkel befedjük. Lefedve visszatesszük a sütőbe kb. fél órára, majd a végén kicsit megpirítjuk a tetejét.
Rizibizivel tálalhatjuk.

