Elkészítése
A tojásokat szétválasztjuk. A tojássárgáját a vajjal és a porcukorral habosra keverjük – ez körülbelül 15 percig tart –, majd hozzáadjuk a kissé megolvasztott mogyorókrémet.
A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A lisztet alaposan elkeverjük a sütőporral, majd lassan hozzáadjuk a tojássárgás masszához. Ezután kanalanként beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét is, óvatosan, hogy a hab ne törjön össze.
Egy tepsit kiolajozunk, sütőpapírral kibélelünk, és beleöntjük a masszát. Előmelegített sütőben készre sütjük. Ha kihűlt, lehúzzuk róla a papírt, és cérnával három lapra vágjuk.
A krémhez két evőkanál cukrot karamellizálunk, majd felöntjük 1 dl hideg vízzel. Nem kell megijedni, ha a cukor megkeményedik, melegítés közben újra felolvad. A karamellt a 7 dl tejhez öntjük, és hozzáadjuk a margarint. Elkezdjük melegíteni, és amikor félig langyos, hozzáadjuk a karamellás cukrokat is.
A lisztet egy pohárban csomómentesre keverjük a tojássárgájával, a porcukorral és egy kevés tejjel. Amikor a tej felforrt, beleöntjük ezt a keveréket, és nagyon lassú tűzön, folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük. Ha nem elég sűrű, nyugodtan adhatunk hozzá még egy kevés lisztet.
A krémet félig kihűtjük, majd elkezdjük megtölteni vele a lapokat. Minden krémréteg tetejére vékonyan kenünk egy kevés megolvasztott mogyorókrémet is.
Rétegezzük a süteményt: krém, mogyorókrém, lap – amíg az összes hozzávaló elfogy. A tetejét is megkenjük krémmel, végül apróra vágott földimogyoróval megszórjuk.
Jó étvágyat kívánunk hozzá!

