Elkészítése
Krém elkészítése
A pudingport a cukorral és a tejjel simára keverjük, majd tűz fölött sűrűre főzzük. Levesszük a tűzről, és belekeverjük a zselatint. Letakarjuk, hűlni hagyjuk, közben időnként megkeverjük. Amikor kihűlt, hozzáadjuk a mascarponét és a kimagozott meggyet, majd jól elkeverjük.
Rétegezés
Egy tálcára szorosan egymás mellé rakjuk a vajas kekszeket. Rákenjük a krém felét, majd újabb sor keksz és a maradék krém következik. A habtejszínt kemény habbá verjük, és a krém tetejére simítjuk.
Teteje
A csokoládét az olajjal gőz fölött megolvasztjuk, majd a tejszínhabra csurgatjuk. A süteményt hűtőbe tesszük néhány órára, hogy a keksz megpuhuljon és szépen szeletelhető legyen.
Tipp
A meggy helyett használhatunk más gyümölcsöt, például epret, málnát vagy barackot is. A tetejére reszelt csokoládéval vagy meggyszemekkel is díszíthetjük.

