Elkészítése
A tojásfehérjéket a cukorral robotgép segítségével kemény habbá verjük. A tojássárgákat kézi habverővel enyhén kihabosítjuk, majd óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot. A sütőporos lisztet fakanállal apránként hozzákeverjük. A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és 180 °C-ra előmelegített sütőben készre sütjük (kb. 10-12 perc). Amikor a piskóta megsült, még melegen áfonyadzsemmel megkenjük, és szorosan feltekerjük. Hagyjuk teljesen kihűlni.
A krémhez a mascarponét, a túrót, a tejfölt, a citromhéjat, a vaníliaaromát és a cukrot összekeverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt. A zselatint 4 evőkanálnyi vízben kis lángon feloldjuk, majd levéve a tűzről 5 evőkanálnyi krémet hozzákeverünk, hogy hőkiegyenlítést végezzünk. Ezt követően a zselatinos keveréket a krémhez adjuk, és gyorsan összedolgozzuk robotgéppel.
Egy mély, kerek jénai tál alját fóliával kibéleljük. A piskótatekercsből 1-1,5 cm vastag szeleteket vágunk, és ezekkel kirakjuk a tál alját és oldalát. A krém felét a formába öntjük, majd néhány csepp áfonyadzsemet csepegtetünk rá. Ha maradt piskótatekercsünk, azt is beletehetjük. Végül ráöntjük a krém másik felét, és egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Tálaláskor a formát egy tálra borítjuk, eltávolítjuk a fóliát, és a desszertet tortaszerűen szeleteljük.
