Elkészítése
Először a lapot sütjük ki, amit majd kettévágunk. Azért ezzel kezdünk, mert a kihült egyik lapra forrón fogjuk rákenni az almás tölteléket.
A tojásokat a sóval és 10 dkg cukorral sűrűre, habosra verjük. Elkeverjük a lisztet a sütőporral és apránként hozzákeverjük a tojásos masszához.
180 fokon 20-25 percig sütjük sütőpapíros, 28*18 cm-es tepsiben.
Az almás réteghez az almákat meghámozzuk kb 1,5-2 cm-es darabokra vágjuk. Ráöntjük a citromlevet, hozzáadjuk a fahéjat és a kristálycukrot, majd elkeverjük. 20 g keményítőt 50 g vízzel elkeverünk.
Az almát egy serpenyőben pároljuk 8-10 percig. Ha levet eresztett, ráöntjük a vizes keményítőt és sűrűre főzzük.
Ráöntjük még forrón az alsó lapra és elsimítjuk, majd együtt hűtjük ki.
A krémhez a tojássárgákat elkeverjük a cukorral, keményítővel, vaniliával, majd hozzáöntjük a tej 1/3-át. A maradék tejet elforraljuk és hozzáöntjük a tojássárgás masszához, amit felfőzünk, sűrírünk.
A zselatint hideg vízzel leötve pár percig duzzasztjuk, pár másodperc alatt mikróban folyósra melegítve a meleg krémhez adva elkeverjük. Langyosra hülés után kikavarjuk a mascarponéval, végül a felvert tejszínt is hozzáadjuk és beleforgatjuk.
A kihűlt almás töltelékre kenjük a vaníliás krémet, befedjük a másik lappal és a tetejét porcukorral szórjuk.









