z almát meghámozzuk, kicsumázzuk, majd gyümölcscentrifugán átnyomjuk (vagy lereszeljük). A kifacsart almalé frissítő italként a hűtőbe kerülhet, míg a visszamaradt almapép szolgál töltelékként. A diót durvára aprítjuk, majd az almapéppel, fahéjjal és folyékony édesítőszerrel összekeverjük.
A réteslapokat hármasával-négyesével rétegezzük. Egy tiszta konyharuhát benedvesítünk, erre tesszük az első lapot, megkenjük olajjal, majd ráhelyezzük a következő réteget, amit szintén megkenünk. Az utolsó lapra kerül a töltelék, amelyet a tészta egyik szélére halmozunk úgy, hogy a végeken kb. 1 cm üresen maradjon. A konyharuha segítségével óvatosan feltekerjük, a végeket benyomkodjuk, majd a tetejét megkenjük olajjal.
Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt aranyszínűre sütjük.
Tálaláskor egy gombóc diabetikus vanília fagylaltot kínálunk mellé.
Tipp
A tölteléket gazdagíthatjuk mazsolával vagy egy kevés reszelt citromhéjjal is. Ha ropogósabb rétest szeretnénk, a lapokat olaj helyett kefirrel is megkenhetjük, így könnyedebb lesz a végeredmény.