Elkészítése
Alap
A darált amarettini kekszből 150 grammot összekeverünk az olvasztott vajjal. Egy 20 cm-es kapcsos tortaformát beolajozunk, majd belenyomkodjuk a kekszes alapot. Hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a tölteléket.
Töltelék
A mascarponét, a túrót, a cukrot, a citromlevet, a tojásokat, a búzadarát és a maradék darált kekszet összekeverjük. (Egy evőkanálnyit félreteszünk a díszítéshez.) Az így kapott masszát az előkészített formába öntjük.
Előmelegített sütőben, 175 °C-on kb. 40 perc alatt megsütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni.
Tejszínes réteg
A tejszínt kemény habbá verjük, majd fokozatosan hozzáadjuk a vaníliás cukrot és a habfixálót. A végén a mandulalikőrt is belekeverjük. A kész habot a kihűlt torta tetejére kenjük, majd legalább egy éjszakára hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen.
Tálalás
Tálalás előtt a tortát friss gyümölcsökkel, kevés felmelegített lekvárral és a félretett kekszmorzsával díszítjük.
Tipp
Ha nincs amarettini keksz, más omlós kekszből is elkészíthető. A habhoz adhatunk egy kevés reszelt citromhéjat is, hogy még frissebb ízt kapjunk.
