Elkészítése
Piskóta:
A tojásokat szétválasztjuk, majd a fehérjéket a csipet sóval kemény habbá verjük.
Közben a tojássárgákat a porcukorral és az olajjal alaposan kikeverjük. A réteslisztet összekeverjük a sütőporral és a kakaóporral.
A sárgás keverékhez felváltva adagoljuk a lisztes keveréket és a tojáshabot, miközben óvatos mozdulatokkal dolgozzuk össze, hogy a hab ne törjön össze.
A masszát sütőpapírral bélelt gáztepsibe (31*38 cm) simítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben körülbelül 20-25 perc alatt megsütjük. A sütés végén tűpróbával ellenőrizzük, hogy a tészta átsült-e.
Amikor elkészült, még forrón feltekerjük a sütőpapírral együtt úgy, hogy a közepébe egy nyújtófát teszünk, majd ebben a formában hagyjuk kihűlni.
Krém:
A tejben elkeverjük a porcukrot és a vaníliás pudingport, majd folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük. Amikor elkészült, langyosra hűtjük.
Közben a vajat a porcukorral kihabosítjuk, majd a kihűlt pudinghoz keverjük és simára dolgozzuk.
A krémet két részre osztjuk, majd az egyik feléhez vaníliás cukrot keverünk, a másik feléhez pedig kakaóport adunk.
Töltés:
A kihűlt piskótát óvatosan kitekerjük és lehúzzuk róla a sütőpapírt. Először a vaníliás krémet simítjuk rá egyenletesen, majd erre kerül a kakaós krém.
A hámozott banánokat a piskóta egyik hosszanti oldalára fektetjük, majd a tésztát szorosan feltekerjük.
Csokimáz:
Az étcsokoládét az olajjal együtt felolvasztjuk, majd a rolád tetejére öntjük és egyenletesen elsimítjuk rajta. Amikor a csokimáz megszilárdul, a süteményt szeletekre vágjuk és tálaljuk.
Tipp:
Ha a piskótát még melegen feltekerjük, később könnyebben formázható lesz és nem reped meg. Ha nem tálalod azonnal a roládot, a banánok végeit (ahol érintkeznek) kend meg egy kevés citromlével, így elkerülheted, hogy a gyümölcs idővel megbarnuljon a tésztában.

