Elkészítése
Piskóta:
A tojásokat szétválasztjuk. A tojásfehérjékhez hozzáadjuk a sót és 3 evőkanál cukrot, majd kemény habbá verjük.
A tojássárgákat a maradék cukorral addig keverjük, amíg világos, habos állagú nem lesz. Ezután folyamatos keverés mellett hozzáöntjük a langyosra hűlt, olvasztott vajat.
A felvert tojásfehérjehabot óvatos mozdulatokkal a tojássárgás keverékhez forgatjuk.
A lisztet összekeverjük a sütőporral, majd átszitáljuk a masszába és lazán összeforgatjuk.
Két színű piskóta:
Egy körülbelül 20*25 cm-es tepsit sütőpapírral kibélelünk. A közepére sütőpapírból készített elválasztót teszünk.
A tészta felét az egyik oldalra öntjük. A másik feléhez hozzákeverjük a kakaóport, majd ezt a tepsi másik részébe simítjuk.
180 fokra előmelegített sütőben körülbelül 15 perc alatt megsütjük. A piskótát hagyjuk kihűlni.
Összeállítás:
A kihűlt piskótát hosszában kettévágjuk, majd a darabokat csíkokra vágjuk.
Két különböző színű piskótacsíkot lekvárral összeragasztunk. A tetejüket is megkenjük lekvárral, majd ráhelyezzük a másik két csíkot, hogy sakktábla mintát kapjunk.
Az így összeállított sütemény minden oldalát vékonyan megkenjük lekvárral.
Marcipán bevonat:
A marcipánt porcukrozott felületen kinyújtjuk, majd bevonjuk vele a süteményt.
A kész süteményt legalább fél napra hűtőbe tesszük, hogy jól összeálljon, majd szeletekre vágva kínáljuk.
Tipp:
A marcipánt enyhén porcukrozott felületen nyújtsuk, így nem ragad le.
A lekvárt érdemes használat előtt egy picit megmelegíteni és átpasszírozni (ha darabos), mert a meleg, hígabb lekvár vékonyabb rétegben kenhető és jobban összetapasztja a piskótát.

