Elkészítése
A krémhez a pudingport a cukorral és a tejjel felfőzzük. A margarint kikeverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk a citrom levét. Amikor a puding kihűlt, összekeverjük a margarinos krémmel.
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd négy egyenlő részre osztjuk. Az egyik részt 20×30 cm-es lappá nyújtjuk, és egy ekkora tepsi hátulján, 160 fokon körülbelül 10 perc alatt rózsaszínre sütjük. A másik három lappal ugyanígy járunk el.
Ha a lapok megsültek és kihűltek, az első lapot a tepsibe tesszük, megkenjük lekvárral, majd ráhelyezzük a második lapot. Erre simítjuk a citromos krémet, majd a harmadik lap következik, amelyet szintén megkenünk lekvárral, végül befedjük a negyedik lappal. A tetejét porcukorral megszórjuk, és másnap szeleteljük.


