Elkészítése
Tészta elkészítése
A lisztet a sóval és a cukorral összekeverjük, majd elmorzsoljuk benne a vajat. Hozzáadunk kb. 1,5 dl jeges vizet, és gyors mozdulatokkal tésztát gyúrunk. A tésztával kibéleljük a 22 cm-es tortaformát, az alját villával megszurkáljuk, majd 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni.
Citromkrém elkészítése
A citromok héját lereszeljük, levüket kifacsarjuk és leszűrjük, a levéből néhány cseppet félreteszünk. A tojássárgákat a kristálycukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olvasztott vajat, a pudingport és a citromlevet. Közepes lángon, folyamatos keverés mellett besűrítjük, ízlés szerint plusz cukorral édesíthetjük. A krémet kihűtjük.
Hab elkészítése
A tojásfehérjéket a porcukorral és a félretett pár csepp citromlével kemény habbá verjük.
Összeállítás és sütés
A kihűlt tésztára rákenjük a citromkrémet, majd a tetejére óvatosan ráhalmozzuk a citromos habot. A tortát visszatesszük a sütőbe, és grillfokozaton néhány percig sütjük, amíg a hab teteje aranyszínt kap.
Tipp
A krémbe reszelhetünk egy kevés lime héjat is, így még üdébb ízt kapunk. A tortát fogyasztás előtt érdemes pár órára hűtőbe tenni, hogy jól összeérjenek az ízek.

