Elkészítése
A 3 tojás sárgáját 2 evőkanál olajjal, 1 evőkanál cukorral, fél citrom levével és 2 evőkanál vízzel habosra keverjük. A tojások fehérjét 1 evőkanál cukorral kemény habbá verjük, majd óvatosan összekeverjük a két masszát. Hozzáadjuk a fél csomag sütőporral elkevert lisztet, és sütőpapírral bélelt sütőlapon vagy egy kisebb tepsiben 180 fokon megsütjük. Miután megsült, rácson hagyjuk kihűlni. Ugyanígy elkészítjük a maradék alapanyagokból még két, három tojásos piskótalapot.
Egy süteményformát folpackkal kibélelünk, és a citromkarikákkal a formát kirakjuk. A pudingot a szokásos módon felfőzzük, majd még melegen a felét ráöntjük a citromkarikákra. Erre helyezünk egy piskótalapot, ráöntjük a maradék pudingot, és ismét egy piskótalappal fedjük be.
Az elkészült süteményt egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Másnap a formából kiborítjuk, eltávolítjuk a fóliát, és már szeletelhetjük is. A citrom ízét a puding kellemesen átveszi, ami frissítővé teszi a süteményt.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
