Elkészítése
Alap elkészítése
A vajat összemorzsoljuk a darált keksszel, majd egyenletesen a tortaforma aljába nyomkodjuk. Az alapot hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet.
Krém elkészítése
Felverjük a habtejszínt a porcukor felével, majd külön habosra keverjük a mascarponét, a tejfölt, a natúr joghurtot a maradék porcukorral és citromhéjjal. Ezt követően óvatosan összeforgatjuk a felvert tejszínhabbal.
A citromlében kis lángon feloldjuk a zselatint, majd apránként 3-4 evőkanálnyi krémmel elkeverjük, hogy ne csomósodjon. Ezt a keveréket hozzáadjuk a maradék krémhez, és habverővel simára dolgozzuk.
Torta összeállítása
Az elkészült krémet az alapra öntjük és elsimítjuk. A tortát legalább 2 órára hűtőbe tesszük, hogy a krém megszilárduljon.
Díszítés
Ízlés szerint citromkarikákkal, citromfűvel vagy mentával díszíthetjük.
Sztori
A saját születésnapomra kerestem egy gyorsan elkészíthető tortát, amelyet a gyerekek és felnőttek egyaránt kedvelnének. Így találtam rá erre a receptre. Nagyon finom, mindenki imádta, és nem lehet vele hibázni!


