A cseresznyét kimagozzuk, majd egy lábasban két evőkanál cukorral addig főzzük, amíg levet enged. Hozzáöntjük a rumot, és kiforraljuk belőle az alkoholt. Közben a keményítőt feloldjuk vízben, majd a rotyogó cseresznyére öntjük, és addig főzzük, míg besűrűsödik.
A gesztenyepürét kiolvasztjuk, és villával szétnyomkodjuk. A leveles tésztát szobahőmérsékleten kiolvasztjuk, majd kb. 1 mm vastagra nyújtjuk. Pogácsaszaggatóval vagy derelyekészítővel korongokat szaggatunk belőle.
Minden korong közepére teszünk egy kevés gesztenyemasszát és egy kanálnyi cseresznyetölteléket. A széleket tojássárgájával megkenjük, majd félbehajtjuk, és a tészta széleit alaposan összenyomkodjuk. A párnácskák tetejét is megkenjük tojássárgájával, és vékonyan bevagdossuk, hogy a gőz távozni tudjon.
Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük őket, majd előmelegített sütőben, 200 °C-on kb. 10 perc alatt aranyszínűre sütjük.
Tipp
A töltelék variálható: a gesztenye helyett használhatunk darált diót vagy mákot, a cseresznye pedig helyettesíthető meggyel vagy szilvával. A tetejét sütés után megszórhatjuk porcukorral, hogy még mutatósabb legyen.