Tészta:
A tojást a kristálycukorral habosra keverjük. Ezután fokozatosan hozzáadjuk a tejet, az olajat, majd a lisztet, a sütőport és ízlés szerint a darált diót. A masszát sütőpapírral bélelt 30*20 cm-es tepsibe öntjük.
Előmelegített sütőben, 180 fokon kb 30 perc alatt készre sütjük, majd teljesen kihűtjük.
Krém:
A pudingport a tejjel és a cukorral sűrűre főzzük, majd hagyjuk kihűlni. A puha vajat robotgéppel habosra keverjük, majd a kihűlt pudinggal sima krémmé dolgozzuk.
Összeállítás, tálalás:
A krémet a kihűlt piskótára egyenletesen rákenjük. A tetejére reszelt tejcsokoládét szórunk.
A süteményt legalább 1 órára hűtőbe tesszük, hogy a krém megdermedjen és az ízek összeérjenek. Ezután szeletekre vágva kínáljuk.
Tipp:
A sütemény tetejét díszíthetjük aprított dióval vagy kakaóporral is. Ha intenzívebb ízt szeretnénk, akkor a tésztába kevés fahéjat is keverhetünk.