Elkészítése
A piskóta elkészítése
Az egész tojásokat a cukrokkal és egy csipet sóval habosra keverjük. Kanalanként hozzáadjuk a tejfölt, és tovább keverjük, majd apránként hozzákeverjük a sütőporral elkevert lisztet. Végül a darált diót is beleforgatjuk a masszába. A kész tésztát sütőpapírral bélelt nagy gáztepsibe öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e a tészta. Miután kihűlt, hosszában két helyen elvágjuk, így három lapot kapunk.
A krém elkészítése
A tojásokat a keményítővel és egy kevés tejjel simára keverjük. A maradék tejet felforraljuk, majd a forró tejet óvatosan a tojásos keverékre öntjük, állandó keverés mellett. Ezután visszaöntjük az egészet a lábasba, és alacsony lángon folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Levesszük a tűzről, és hozzáadjuk a cukrot, majd megkóstoljuk, hogy elég édes-e.
A krémet három egyenlő részre osztjuk:
- Az első részbe vaníliás cukrot keverünk.
- A második részbe kávét keverünk.
- A harmadik részbe rumot adunk.
Miután a krémek kihűltek, mindegyikbe belekeverünk egy-egy harmad rész vajat, robotgéppel simára dolgozva.
A sütemény összeállítása
Az első tésztalapot megkenjük a rumos krémmel, majd ráhelyezzük a második lapot, amelyet a kávés krémmel kenünk meg. Végül a harmadik lapra a vaníliás krémet simítjuk. A kész süteményt érdemes egy éjszakára hideg helyre tenni, hogy az ízek jól összeérjenek.
Jó étvágyat kívánok hozzá!

