Elkészítése
A piskóta elkészítése
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéket kemény habbá verjük.
A sárgákat a porcukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olajat.
A lisztet összekeverjük a kakaóporral és a sütőporral.
A tojáshabot óvatosan összeforgatjuk a cukros sárgájával és a száraz hozzávalókkal.
Egy 35×40 cm-es tepsit sütőpapírral bélelünk, a masszát egyenletesen belesimítjuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük.
A megsült piskótát még melegen feltekerjük egy nyújtófára vagy sütőpapír segítségével, és így hagyjuk kihűlni.
A krém elkészítése
A pudingport a tejjel és a porcukorral sűrűre főzzük, majd teljesen kihűtjük.
A teavajat és a sütővajat a porcukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a kihűlt pudingot, és simára dolgozzuk.
A krémet két részre osztjuk. Az egyik feléhez hozzákeverjük a vaníliás cukrot, a másik feléhez a kakaóport.
Összeállítás
A kihűlt piskótát óvatosan letekerjük.
Először a vaníliás krémet kenjük rá egyenletesen, majd erre kerül a kakaós krém.
A tészta közepére hosszában ráhelyezzük az egész, meghámozott banánokat.
Szorosan feltekerjük, majd a tetejét csokimázzal bevonjuk.
Tipp
Szeletelés előtt tegyük hűtőbe legalább néhány órára, így a krém megszilárdul és a banán körül szép metszetet kapunk. Forró vízbe mártott késsel könnyebb egyenletes szeleteket vágni

