Elkészítése
A tojásokból, cukorból és lisztből a szokásos módon piskótát sütünk egy 26 cm-es tortaformában, majd megvárjuk, amíg teljesen kihűl.
Közben a túrót tálba tesszük, és néhány kanál cukorral ízesítjük. A habtejszínt kemény habbá verjük, közben beleszórjuk a habfixálót. Ha kész, botmixerrel összedolgozzuk a túrót a tejszínnel. Az epret érettségtől függően villával összenyomkodjuk vagy botmixerrel pürésítjük, majd a túrós-tejszínes krémmel alaposan elkeverjük.
A kihűlt piskótát kettévágjuk, és megkenjük a krémmel úgy, hogy az oldalára és a tetejére is jusson belőle.
A díszítéshez egy kis tejszínt és epret félreteszünk, és tetszőlegesen dekoráljuk vele a tortát.
