Elkészítése
Alap:
A rizslapokat egyenként, 1-2 másodpercre hideg vízbe mártjuk, majd egy kerek tortaformába helyezzük őket úgy, hogy kissé fedjék egymást.
180 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
Krém:
1 liter tejet felmelegítünk a vaníliarúddal. Közben a tojássárgákat a cukorral, a pudingporral és a maradék tejjel csomómentesre keverjük. Amikor a tej felforr, hozzáöntjük a tojásos-pudingos keveréket és folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük, ezután levesszük a tűzről.
A tojásfehérjéket kemény habbá verjük. A sárga krémből eltávolítjuk a vaníliarudat, majd óvatosan beleforgatjuk a tojáshabot.
Összeállítás:
A krémet a kihűlt rizslapokra simítjuk, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
A tejszínt kemény habbá verjük. A nagy részét a krém tetejére kenjük, egy keveset habzsákba töltünk és habrózsákkal díszítjük. A torta közepére csokireszeléket szórunk.
Tipp:
A tetejére kerülhet kakaópor vagy fehér csokoládé is. Szeletelés előtt érdemes legalább 3-4 órát hűtőben pihentetni.

