Elkészítése
Keverőtálba tesszük az egész tojásokat és hozzáadjuk a cukrot, majd jó habosra keverjük. ( legalább háromszoros mennyiségű legyen) Ekkor állandó keverés mellett hozzáadjuk a vaníliaaromát, és a két evőkanál forróvizet. Még pár percig így keverjük tovább.
Végül beleszitáljuk a sütő porral elkevert lisztet, majd fakanállal óvatosan összekeverjük. Egy gáztepsit kibélelünk sütőpapírral, majd beleöntjük a masszát, és egyenletesen elsimítjuk.
Előmelegített sütőben, közepes lángon 10-15 perc alatt készre sütjük. Mikor már majd nem megsült a piskóta, a sütőből való kivétel előtt 2 perccel rászórjuk a grillázst egyenletesen, kissé a tésztába nyomkodjuk és vissza tesszük a sütőbe 2 3 percre.
Egy sütőpapírt megszórunk porcukorral, majd a sütőből kivett piskótát, rögtön ráfordítjuk, és lehúzzuk róla a sütőpapírt. Egy konyharuhát megnedvesítünk , majd a forró tésztát letakarjuk vele. Ha kihűlt levesszük róla a konyharuhát és óvatosan felcsavarjuk.
A pudingport a tejjel simára keverjük, majd állandó keverés mellett sűrűre főzzük. Félretesszük és hagyjuk teljesen kihűlni.
A margarint a porcukorral és a vaníliás cukorral simára keverjük, majd apránként hozzákeverjük a kihűlt pudingot. (addig keverjük, hogy jó habos legyen a krém)
A piskóta közepére egy csíkba baracklekvárt teszünk ,utána jön a pudingos krém ,feltekerjük és megkenjük a tetejét olvasztott torta bevonóval.
A grillázs készítés:
Egy serpenyőbe beletesszük a cukrot és a diót, majd elkezdjük melegíteni. Ha már a cukor kezd megolvadni, mérsékeljük a hőfokot. Állandó keverés mellett addig karamellizáljuk, ameddig szép barna színt kap. Ekkor levesszük a tűzről és még forrón, egy olajjal megkent fém tálcára öntjük. Kicsit szétterítjük, és teljesen kihűtjük. Amikor már kihűlt, egy kemény állag lesz belőle. Ekkor apróbb darabokra törjük, majd diódarálón ledaráljuk.
