A tésztához a lisztet összekeverjük a cukorral, egy csipet sóval és a sütőporral, majd gyorsan elmorzsoljuk a vajjal. A többi hozzávalóval puha tésztát gyúrunk, amelyet folpackba csomagolva hűtőbe teszünk, amíg elkészítjük a tölteléket.
Az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk, majd a reszelő nagyobb lyukán lereszeljük. A levét kinyomkodjuk, és ízlés szerint ízesítjük, majd hozzáadjuk a darált diót.
A tésztát kinyújtjuk úgy, hogy legyen pereme is (közepes tepsi méretűre), majd egyenletesen eloszlatjuk rajta a tölteléket. Előmelegített, 180 fokos sütőben kb. 20-30 perc alatt megsütjük.
A tojásfehérjéből kemény habot verünk a cukorral, majd amikor a pite megsült, kivesszük, és a habot egyenletesen eligazítjuk a tetején. Ezután visszatoljuk a sütőbe, és pár perc alatt világosra sütjük a hab tetejét. Fontos, hogy folyamatosan figyeljük!
Amikor kihűl, a tetején kis gyöngyöcskék jelennek meg.
Jó étvágyat kívánunk!