Először gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát, majd tegyük egy órára hűtőbe becsomagolva.
Közben melegítsük elő a sütőt 180 fokra és egy 30*20 cm méretű tepsit enyhén vajazzunk ki.
Miután letelt a pihentetési idő, nyújtsuk ki a tésztát tepsi méretére és tegyük a tepsibe (mivel nekem kissé lágy volt a tészta, csak úgy nagyjából nyújtottam ki és kézzel egyengettem el a tepsiben).
Toljuk az előmelegített sütőbe és süssük kb 20 percig.
Amikor már szépen pirosodik, vegyük ki a sütőből és kenjük meg a máktöltelékkel (a tejet forraljuk fel, keverjük hozzá a kétféle cukrot és a mákot), majd tegyük vissza a sütőbe 5 percre.
Amíg tovább sül, addig a tojásfehérjéket egy csipetnyi sóval verjük kemény habbá, majd tovább keverve, adagonként adjuk hozzá a kétféle cukrot és végül simítsuk a mákos rétegre.
A hőfokot csökkentsük 140 fokra és tegyük vissza a süteményt, hogy a tojáshab szép színt kapjon.
Miután megsült, várjuk meg, amíg teljesen kihűl és csak ezután szeleteljük.