Először a tészta hozzávalóiból piskótát sütünk, majd hagyjuk kihűlni. Közben elkészítjük a krémet: a tejet, a tojássárgákat, a vaníliás cukrot és a lisztet folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük, majd hagyjuk kihűlni. Ezután hozzáadjuk a kihabosított cukros vajat, és alaposan összekeverjük a két masszát. A krémet egyenletesen a kihűlt piskótára kenjük.
Az 5 tojásfehérjét a porcukorral, citromlével és egy csipet sóval gőz felett kemény habbá verjük, majd ezt a krém tetejére simítjuk. Végül a máz hozzávalóit összemelegítjük, és a tojásfehérjehab tetejére csurgatjuk, majd egy villával óvatosan belecirógatjuk a mázat, hogy szép mintát kapjunk.
A süteményt hűtőben pihentetjük, hogy az ízek jól összeérjenek, majd szeleteljük és tálaljuk.