A piskótához a tojássárgájákat a cukorral alaposan kikeverjük, majd hozzáadjuk az olajat és a meleg vizet.
A lisztet összekeverjük a sütőporral és a szódabikarbónával, majd a tojásos keverékhez adjuk és simára dolgozzuk.
A tojásfehérjét kemény habbá verjük a sóval, majd óvatosan beleforgatjuk a tojássárgájába ügyelve arra, hogy a hab ne törjön össze.
A tésztát sütőpapírral bélelt 20*30 cm-es tepsibe öntjük. 180 fokra melegített sütőben kb 25-30 perc alatt készre sütjük (tűpróbát végezzünk!). Ezután rácson hagyjuk a piskótát teljesen kihűlni.
A krémhez a mascarponét egy tálba tesszük. A tejszínt a porcukorral és a habfixálóval kemény habbá verjük, majd óvatosan a mascarponéhoz keverjük. Végül hozzáadjuk a kihűlt kávét és a cappuccino port, majd simára keverjük az egészet.
A kihűlt piskótát két lapra vágjuk. Az alsó lapot megkenjük a krém kétharmadával, majd óvatosan ráhelyezzük a felső lapot, majd a maradék krémmel bevonjuk a torta tetejét.
Ha szeretnénk, habkártyával vagy villával mintázhatjuk a krém felületét és egész kávészemekkel díszíthetjük.
A süteményt fogyasztás előtt 1-2 órán át hagyjuk állni, hogy az ízek összeérjenek. Ezután szeleteljük és tálaljuk.
Jó étvágyat!