A vizet felforraljuk a sóval, cukorral és a zsiradékokkal. Akkor jó, amikor a zsiradék teljesen elolvad a vízben.
Apránként hozzáadjuk a lisztet és addig keverjük, amíg a tészta el nem válik az edény aljáról és az oldaláról, ezután langyosra hűtjük.
A tojásokat felverjük és kis adagokban beledolgozzuk a lisztes masszába és jó alaposan, fényesre keverjük.
Egy gáztepsit kibélelünk sütőpapírral és habzsák-csillagcső segítségével diónál nagyon halmokat nyomunk kicsit távolabb egymástól.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük és 20 percig sütjük ezen a hőfokon. Ekkor a tészta megemelkedik. A sütő ajtaját tilos kinyitni, mert a tésztánk összeesik.
20 perc után vissza vesszük a hőfokot 150 fokra és még tovább sütjük 20-25 percig. Ekkor lesz jó ropogós a tészta.
Kicsit hagyjuk hűlni, majd vágjuk le a fánkok kalapját.
Először verjük fel a tojásfehérjéket a csipet sóval.
A lisztet kevés tejjel, tojássárgákkal, cukorral simára keverjük. A maradék tejet a vaníliás cukorral felforraljuk egy nagyobb lábasban és a kikevert tojássárgás masszát belecsurgatjuk, majd sűrűre főzzük.
Ezután apránként, lazán hozzákeverjük a tojásfehérje habot és még 1-2 percig főzzük a krémmel együtt.
A habtejszínt keményre verjük.
Először a vaníliás krémmel töltjük a fánkokat, majd rá a habtejszín és a tetejére jön a fánk kalapja. Végül szórjuk meg a porcukorral!