Elkészítése
A rizs elkészítése
A rizst átmossuk, majd leszűrjük.
A tejet a csipet sóval és a vajjal felforraljuk. Hozzáadjuk a rizst, és takarék lángon félpuhára főzzük. Időnként megkeverjük, hogy ne tapadjon le. Félretesszük hűlni.
A tojásos keverék
A tojásokat szétválasztjuk.
A sárgáját kikeverjük a vaníliás cukorral és a cukor felével.
A fehérjéből kemény habot verünk a maradék cukorral.
A langyos rizshez keverjük a cukros tojássárgáját, majd óvatos mozdulatokkal beleforgatjuk a tojáshabot.
Rétegezés és sütés
Egy jénai tálat vékonyan kivajazunk.
A massza felét egyenletesen belesimítjuk. A kiviket meghámozzuk, felkarikázzuk, és a felét elosztjuk a rizses rétegen.
Rákanalazzuk a massza másik felét, majd a tetejére is elrendezzük a maradék kivit.
180 fokra előmelegített sütőben körülbelül 40 perc alatt megsütjük, amíg a teteje enyhén megpirul.
Tipp
A rizst érdemes először egy kevés vízben elindítani, és csak azután hozzáadni a tejet, így elkerülhetjük a leégést és garantáltan puhára főnek a szemek.
A tojásfehérje habját csak nagyon óvatosan, nagy mozdulatokkal forgassuk a már langyosra hűlt rizses masszához, hogy a felfújt sütés közben szépen megemelkedjen és ne essen össze
A felfújtat sütés után pár percig pihentessük, így könnyebben szeletelhető. Porcukorral meghintve vagy kevés mézzel meglocsolva is kínálhatjuk. Más gyümölccsel is elkészíthető.

