Először a főzött krémet készítjük el: a 8 dl tejet feltesszük forrni. Kiveszünk belőle egy keveset, amit simára keverünk a 8 evőkanál liszttel és a 2 tojással. A krémet gőz felett főzzük, ehhez egy nagyobb fazékba vizet forralunk, és rátesszük a habüstöt vagy egy kisebb edényt. Beleöntjük a felforrt tejet és a tojással elkevert lisztet, majd sűrűre főzzük. A tetejére kevés kristálycukrot szórunk, hogy ne bőrösödjön be, így nem kell folyamatosan keverni, amíg ki nem hűl.
Közben a 25 dkg vajat habosra keverjük a 30 dkg porcukorral és a 2 csomag vaníliás cukorral.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük, és elkészítjük a csokis piskótát. A 4 tojást kettéválasztjuk, a tojássárgáját fehéredésig keverjük 4 evőkanál vízzel és 16 dkg cukorral. Hozzáadjuk a 2 dkg kakaóport is. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük. A 14 dkg lisztet elkeverjük az 1 csomag sütőporral és egy csipet sóval. A hab felét a tésztához adjuk, majd beleszitáljuk a lisztes keveréket. Fakanállal óvatosan összeforgatjuk, végül hozzákeverjük a maradék habot is.
A 30×40 cm-es tepsit sütőpapírral kibéleljük, beleöntjük a tésztát, elsimítjuk, és előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük. Ha kész, kiborítjuk egy táblára, és lehúzzuk róla a sütőpapírt.
A főzött és a vajas krémet összekeverjük, majd a kihűlt piskótára simítjuk. Fél órára hideg helyre tesszük, hogy a krém megdermedjen.
A csokimázhoz 20 dkg étcsokoládét összetördelünk, és gőz felett 10 dkg vajjal megolvasztjuk. Ha kihűlt, rákenjük a krémre. Miután megszáradt, vizes késsel felszeleteljük: először 5×5 cm-es négyzetekre, majd az átló mentén háromszögekre vágjuk, így a sütemény lúdláb alakot kap.