Elkészítése
A tészta hozzávalóiból a szokásos módon piskótát készítünk. Az egész tojásokat elkezdjük kihabosítani a sóval, majd kb 10-12 perc alatt tejföl keménységű habbá verjük (ezalatt kifehéredik és a térfogata megháromszorozódik). Közben a cukrot kanalanként adjuk hozzá. A masszát sütőpapírral bélelt 21*32 cm-es tepsibe simítjuk.
180 fokos sütőben kb 30 perc alatt megsütjük, majd hagyjuk a tepsiben kihűlni.
A krémhez a lisztet a tojásokkal simára keverjük, ezután apránként adagoljuk hozzá a tejet és csomómentesre keverjük a masszát. Folytonos keverés mellett sűrűre főzzük.
A margarint a porcukorral habosra keverjük, majd hozzákeverjük a kakaóport, végül pedig a kihűlt krémmel összedolgozzuk.
A kihűlt piskótára halmozzuk a krémet, majd egyenletesen elkenjük.
A mázhoz a csokoládét az olajjal összeolvasztjuk és bevonjuk vele a sütit.
Másnap háromszögekre szeletelve, ízlés szerint dekorálva kínáljuk.









