Elkészítése
Mákos lap:
4 fehérjét felverjük 1 evőkanál vízzel, egy csipet sóval és 5 ek cukorral cukorral kemény habbá. Ezután hozzáadunk 3-3-3 evőkanál darált és darálatlan mákot, majd a lisztet.
Sűtőpapírral bélelt 25*37 cm-es tepsibe simítjuk a masszát és elömelegitett sűtöben 180 fokon 10-12 perc alatt készre sütjük.
A maradék alapanyagokból sütünk még egy mákos lapot.
Hablap:
A tojások fehérjét felverjük a cukorral, majd hozzáadjuk az olajat és ovatosan összekeverjük, majd a lisztet is hozzászitáljuk és beleforgatjuk.
Ugyanolyan módon, mint a mákos lapokat megsütjük ugyanabban a tepsiben.
Krém:
A tojások sárgáját a cukorral fehéredésig keverjük, majd hazzáadjuk a pudingporokat és a vanília kikapart magjait, majd lassanként a tejjel felöntjük és homogénre keverjük. Sűrűre fözzűk állandó keverés mellett, majd kihűtjük.
A puha vajat habosra keverjük, majd óvatosan egy-egy kanálnyi pudingot adunk hozzá vigyázva, hogy a krém ne csapódjon ki, majd az egészet alaposan összedolgozzuk.
A krémet három részre osztjuk.
Összeállítás:
Alulra leteszünk egy mákos lapot, erre rákenjük egyenletesen a krém egyharmadát, következik a hablap, újabb adag krém, majd a másik mákos lap és végül a maradék krém. A tetejére szórjuk a csokiforgácsot.









