Lapok:
A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
A tésztát 4 egyenlő részre osztjuk és egyenként 24*36 cm-es lapokká nyújtjuk.
A lapokat megszurkáljuk villával, majd tepsi hátán egyesével 10-12 perc alatt készre sütjük, majd kihűtjük.
Meggyes krém:
A meggyet lecsepegtetjük, majd botmixerrel vagy késes aprítóval simára turmixoljuk.
A vízben csomómentesre keverjük a pudingot és a keményítőt, majd hozzáadjuk a cukrot és a meggyet, végül sűrűre főzzük.
Amíg elkészítjük a csokis krémet, addig félretesszük. Néha keverjk meg, hogy a teteje ne bőzözzön be.
Fehér csokis krém:
A fehér csokit törjük kisebb darabokra és olvasszuk fel (akár mikróban vagy gőz felett).
A tejszínt verjük fel, majd adjuk hozzá a mascarponét és a felmelegített, de nem forró csokit, majd keverjük az egészet homogén, stabil krémmé.
Összeállítás:
Egy nagyobb tálcára tegyük le az első lapot, majd kenjük meg a meggyes krém 1/4-ével, majd a csokis krém 1/4-ét kenjük rá. Mivel a krém elég masszív állagú, ezért sokkal egyszerűbb habzsákkal betölteni, mint elkenni a meggyes rétegen. A maradék lapokat úgyanígy töltjük be. Az utolsó lapra kenjük az utolsó meggyes réteget és krémet.
Pár órára hűtőbe tesszük, majd recés késsel, egyforma kockákra vágjuk és tálaljuk.