A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Egy edényben vizet forralunk.
A porcukrot, az egész tojást, a tojássárgáját, a vajat, a mézet és a szódabikarbónát gőz fölött felolvasztjuk, majd ha kissé hűlt, akkor a lisztet is belegyúrjuk.
Két részre osztjuk a tésztát és 23*38 cm-es lapokká nyújtjuk. Tepsi hátuljára tesszük a lapokat, villával megszurkáljuk, majd 6-8 perc alatt megsütjük.
A máz hozzávalóit vízgőz felett összeolvasztjuk.
Miután megsültek és kihűltek a lapok, az egyikre rákenjük a csokimázat és mielőtt megdermedne bejelöljük, hogy mekkora kockákra vágjuk majd a sütinket. Dermedés után átvágjuk a lapot is. Így nem nyomódik össze a krém szeleteléskor.
A pudingporokat 10 dkg cukorral és 2 dl tejjel simára keverjük. Egy nagy edényben 1 l tejet felforralunk és ebben felfőzzük az előbbi masszát.
A tojásfehérjét a 10 dkg porcukorral vízgőz felett keményre verjük, majd a tűzről levesszük és a pudongba apránként beleforgatjuk a tojásfehérje habját.
Visszatesszük a tűzhelyre és tovább forraljuk az egészet, közben kézi habverővel kissé megkeverjük és 3-4 percig főzzük.
A tepsi aljára tesszük az egyik lapot és ráöntjük egyenletesen a krémet. A kihűlt krémre kenjük a felvert tejszínhabot.
Rárakjuk a csokis tésztakockákat is és 6-8 órára hűtőbe tesszük, hogy a lapok megpuhuljanak.