A mézet kimérjük, hozzáadjuk a zsírt, majd alacsony lángon összeolvasztjuk. A tűzről levéve hozzákeverjük a porcukrot, az evőkanál fahéjat és a kakaóport. Beleütjük a tojásokat, és alaposan elkeverjük. Ezután hozzáadjuk a szódabikarbónával elkevert lisztet, és az egészet összegyúrjuk. A tésztát lisztezett gyúródeszkára borítjuk, alaposan kidolgozzuk (ha szükséges, még egy kevés lisztet adunk hozzá), majd négy egyforma cipót formázunk belőle. A tésztát hagyjuk teljesen kihűlni.
A pihentetett cipókat egyenként téglalap alakúra nyújtjuk, és a tepsi hátoldalára helyezve sütjük ki (a tepsi mérete kb. 20×32 cm). A lapokat 180 fokra előmelegített sütőben, egyenként 7-8 perc alatt készre sütjük. Figyeljünk, mert a lapok gyorsan megsülnek!
Krém elkészítése:
A tejet felforraljuk, és közben elkeverjük benne a búzadarát. Sűrűre főzzük, majd hagyjuk kihűlni. A margarint a porcukorral habosra keverjük, és a teljesen kihűlt búzadarás alaphoz adjuk. Alaposan kikeverjük, hogy könnyű krémet kapjunk.
A sütemény összeállítása:
Az első lapot megkenjük a búzadarás krém felével, majd ráhelyezzük a második lapot, amelyet baracklekvárral kenünk meg. Erre tesszük a harmadik lapot, amit a krém másik felével fedünk be, végül rátesszük az utolsó lapot.
Csokoládémáz:
A tortabevonó csokoládét gőz fölött 2-3 evőkanál étolajjal felolvasztjuk, majd egyenletesen a sütemény tetejére öntjük és elsimítjuk. A mézes krémest legalább egy éjszakára hűtőbe tesszük, hogy a lapok jól megpuhuljanak, és könnyen szeletelhetővé váljon.
Frissen, vékony szeletekre vágva tálaljuk. Jó étvágyat!