A kekszet daráljuk le, majd keverjük össze a langyosra hűlt, olvasztott vajjal.
Ezután egyenletesen oszlassuk el és nyomkodjuk egy tortaforma (24 cm) vagy tepsi (20*30 cm) aljára. Süssük elő 180 fokos sütőben 10 perc alatt.
Közben készítsük el a sajtkrémes alapot. Egy tálban keverjük össze a lisztet, a keményítőt a cukorral és a sóval (azaz a száraz hozzávalókat). Egy másikban pedig a krémsajtot, a tejszínt, a mogyorókrémet és a vaníliát, majd robotgép segítségével kezdjük el keverni és egyesével adjuk hozzá a tojásokat. Ezt követően apránként adjuk hozzá a lisztes keveréket is.
Öntsük a krémet az elősütött kekszalapra. A sütő hőmérsékletét 165 fokra mérsékeljük és süssük a tortát ezen a hőfokon 60 percig. Amint letelt az egy óra, kapcsoljuk ki a sütőt, DE A TORTÁT HAGYJUK BENNE TOVÁBBI 60 PERCRE, így a süteményünk lassan fog lehűlni és az állaga csodásan krémes lesz.
A csokoládét mikróban olvasszuk fel és csorgassuk a langyosra hűlt süti tetejére, ezután szórjuk meg a mogyoróval. Én egy éjszakát szoktam a hűtőben pihentetni, hogy az ízek jobban összeérjenek és könnyebben szeletelhető legyen.