Elkészítése
Piskóta:
A tojásokat szétválasztjuk. A tojássárgákat a vajjal, a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük. Lassan hozzáadjuk a tejet, majd a sütőporral elkevert lisztet és a sót. Végül óvatosan beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjéket.
A massza felét egy 30×20 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk és 180 °C-ra előmelegített sütőben körülbelül 8-10 perc alatt megsütjük.
A megmaradt tésztához hozzákeverjük a kakaóport, majd ezt is ugyanígy kisütjük. Mindkét piskótát teljesen kihűtjük.
Krém:
A lisztet és a tojássárgákat körülbelül 3 dl tejjel simára keverjük. A maradék tejet felforraljuk, majd lassan hozzáöntjük a lisztes keveréket, és folyamatos keverés mellett sűrű krémmé főzzük. Teljesen kihűtjük.
A vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd a kihűlt főzött krémmel összedolgozzuk. Végül óvatosan beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt.
Összeállítás:
A világos piskótát visszatesszük a tepsibe, egyenletesen rákenjük a krémet. A megmosott, félbevágott epreket sorban a krémbe nyomkodjuk, majd ráhelyezzük a kakaós piskótát.
A tetejére elsimítjuk a felvert tejszínt, majd tálalásig hűtőbe tesszük.
Tipp:
Az eper helyett használhatunk málnát vagy őszibarackot is. A kakaós piskóta helyett készíthető fahéjas változatban is.


