Elkészítése
A tepsit (23*34 cm) kibéleljük sütőpapírral és a darabos diót egyenletesen beleszórjuk. Sütőbe toljuk és 170 fokon pár perc alatt megpörköljük, majd kihűtjük.
A fehérjéket kemény habbá verjük a cukorral. A lisztet, diót, sütőport elkeverjük, majd hozzáadjuk a cukros tojáshabhoz és óvatosan elkeverjük.
Ráöntjük a masszát a kihűlt, tepsiben várakozó dióra. 180 fokra melegített sütőben kb 20 perc alatt megsütjük.
A megsült lapot egy rácsra borítjuk és a sütőpapírt lehúzzuk róla, majd hagyjuk kihűlni.
A krémhez a tojássárgákat összekeverjük a cukrokkal és vízgőz fölött addig főzzük, amíg besűrűsödik. Akkor jó, ha belemártod a főzőkanál nyelét és nem folyik le, hanem keményen áll a végén a krém, majd hagyjuk kihűlni.
A zselatint a vízben feloldjuk és felforrósítjuk, feloldjuk, de nem forraljuk. A habtejszínt felverjük és belekavarjuk a zselatint meg a tojáskrémet.
A piskótára rákenjük egyenletesen a mogyorókrémet, majd kitesszük a kávéba mártott keksszel. Erre kerül a krém. Cukrozatlan kakaóporral egyenletesen megszórjuk és egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Másnap éles késsel szeleteljük.

