Elkészítése
A fánk elkészítése
Először a margarint a vízzel és a sóval feltesszük forrni. Amikor forr, folyamatosan kevergetve apránként hozzáadjuk a lisztet. Addig kevergetjük, amíg a massza el nem válik az edény falától. Ekkor levesszük a tűzről, és még forrón egyesével beledolgozzuk a tojásokat, alaposan elkeverve minden egyes tojást a masszában. A masszát hagyjuk kihűlni.
Ha a massza langyosra hűlt, habzsákba töltjük, és sütőpapírral bélelt tepsire diónyi adagokat nyomunk belőle, 5-6 cm távolságra egymástól. A fánkokat előmelegített sütőben 200-220 fokon 15 percig sütjük, majd a hőfokot 180 fokra csökkentjük, és további 10-15 percig sütjük. Fontos, hogy a sütőt ne nyissuk ki sülés közben, mert a fánkok összeeshetnek. Miután elkészültek, a sütőt lezárjuk, az ajtaját résnyire nyitjuk, és a fánkokat 15-20 percig hagyjuk száradni.
A krém elkészítése
Amíg a fánkok sülnek, elkészítjük a krémet. A tojásokat szétválasztjuk: a fehérjét kemény habbá verjük, a sárgáját pedig a cukorral, vaníliás cukorral, vaníliarúd kikapart belsejével vagy vaníliaaromával kikeverjük. Hozzáöntjük a tejet, majd lassan hozzákeverjük a lisztet. Gőz fölött sűrűre főzzük a krémet, majd levesszük a tűzről, és óvatosan beleforgatjuk a tojáshabot. A krémet langyosra hűtjük, majd vékony csővel ellátott habzsákba töltjük.
A fánkok megtöltése és díszítése
A habzsák csövét a fánkocskákba szúrjuk, és megtöltjük őket a krémmel. Végül a csokoládét a margarinnal gőz felett megolvasztjuk, és bevonjuk vele a fánkok tetejét.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
